Puszi nyuszi

2017. április 17.

A 90-es évek végén született sláger – ami egyébként egy fenomenális magyar film, a „Miniszter félrelép” betétdalaként kelt szárnyra – a mai napig is közismert, mely fülbemászó dallamának és persze pikáns szövegének is köszönhető. Az erotikával fűszerezett zeneszám névadó sorainak pedig nem véletlenül főszereplője a puszi, vagyis ezzel együtt az ajkak.

A női száj ugyanis az egyik legnagyobb hatással bíró, végtelenül csábító és vonzó résztvevője az erotikának. A bujaságot sugalló, telt ajkak egyfajta varázzsal bírnak, és a nőiesség megkoronázásaként mutathatnak tökéletes, igéző összképet arcunkkal. Rengeteg szerelmes és persze számos szenvedélyes dalban találkozhatunk a női ajkak csábításával.

 

puszi nyuszi

 

Azonban nagyon sokan soha nem tennének fel egy piros rúzst, soha nem emelnék ki szájukat, mert elégedetlenek vele. Bizony nem mindenkit ruházott fel a sors olyan szép, dús ajkakkal, melyekről mindenki álmodik, sőt, sajnos nagyon kevés hölgynek adatik ez meg. Amennyiben a száj túl keskeny, vagy túl vékony, bizony nagymértékben befolyásolhatja arcunk kinézetét, ezzel együtt pedig azt is, hogy milyennek tűnhetünk a külvilág számára. Nem csak a csábosságról van ilyenkor szó. Nem ritka, hogy az ilyen ajkak túlságosan komorrá, szigorúvá teszik az arcot, és emiatt sokszor a belső tulajdonságokra merünk következtetni.

A vonzó ajkak azonban nem tartoznak abba a kategóriába, melyekről csak álmodozni lehet, ugyanis létezik olyan tökéletes megoldás, mely segít ebben a problémában. A PermaLip ajakimplantátum egy olyan technológiája az ajakplasztikának, mely nem csak gyönyörű, hanem természetes végeredményt biztosít. Emellett ráadásul hosszan tartó megoldásként alkalmazható, és nem kell félévente a plasztikai sebészünkhöz járni, hogy fenntartsuk azt a kinézetet, amit szeretnénk.

A legjobb benne tényleg az, hogy esztétikus látványt nyújt, tehát nem kell félnünk a természetellenességtől. Mindezt a saját adottságoknak megfelelően kiválasztott ajakimplantátumokkal érhetjük el, melyek mind formában, mind méretben igazodnak a szájhoz. Persze ebben a plasztikai sebész is segít, nem kell félnünk attól, hogy rosszul fogunk dönteni.

Az EstheticHungary Klinikán május 31.-ig kedvezményes áron igényehető beavatkozás után már csak annyi lesz a dolgunk, hogy élvezzük a végeredményt, engedjük el magunkat, és nyugodtan használjunk olyan rúzsokat szánk kiemeléséhez, melyeket eddig mindig visszatettünk a drogériák polcaira. Egy biztos, a puszink is csábítóbb lesz, mint valaha!

 

> További információk, árak - PermaLip ajakimplantátum

> Előtte-utána képek

 

Konzultációs időpontfoglalás: 06 (30) 552 0940