Szemhéjgondok örökségbe

2017. február 06.

Bár a legtöbb szépészeti beavatkozás hátterében az öregedés okozta kellemetlenségek és változások állnak, nagyon sokszor beszélhetünk olyan problémáról, melynek elindítója teljesen más is lehet. Ilyen a szemhéjunk lógása is, mely a legtöbb esetben szintén az idő könyörtelen múlásának a jele, de néha bizony más ok miatt alakul ki.

A szemhéjcsüngés ugyanis már egészen fiatal korban is jelentkezhet, sőt, akár veleszületett problémaként csecsemőknél is megfigyelhető, de most inkább fókuszáljunk az első esetre. Az általában idősebb korban előforduló, a szem környékének öregedésével együtt járó szemhéj-megereszkedést is nehéz elfogadni, de ha ez a jelenség már korán tapasztalható, az még elszomorítóbb.

A szemhéjcsüngés akár örökletes úton is megkeserítheti életünket, és ilyenkor nem vár arra, hogy idősebb korba lépjünk. Nem csak esztétikailag lehet nagyon zavaró, hanem olyan mindennapi rituálékat is megnehezít például hölgyek esetében, mint a sminkelés. De nem ez a legnagyobb gond vele, hanem az, hogy sok esetben a látásunkat is zavarhatja, ami miatt idővel az bizony romolhat is.

 

 

Ez a komplex, sok kellemetlenséggel járó probléma a szemhéjplasztika segítségével kezelhető, melynek során eltávolítják azt a bőrfelesleget, mely eddig megkeserítette mindennapjainkat. A beavatkozás után nem csak felemelő érzés lesz, hogy megszabadultunk a zavaró, lógó szemhéjtól, de egészen csinos végeredményt is kapunk.

A szemhéjplasztika után ugyanis éveket tagadhatunk le a szép, fiatalos, új szempárnak köszönhetően, melynek valljuk be, nincs aki ne örülne. Ráadásul a látásunk is javulhat, hiszen megszűnik az a zavaró tényező, mely eddig kínozta szemeinket, és persze a sminkelés is sokkal egyszerűbb lesz, maradandóbb eredménnyel.

A probléma oka tehát többrétű lehet, tökéletes segítség viszont egy van, de az mindenre megoldást ad nekünk. Akár az idősödés, akár a genetika a ludas szemhéjunk megereszkedését illetően, a szemhéjplasztika elfeledteti velünk az öregítő, lógó, zavaró szemhéjakat. Ráadásul az EstheticHungary Klinika most exkluzív árakkal várja a pácienseket, így a szemhéjplasztika 33%-os kedvezménnyel érhető el egészen február 28.-ig!

 

>Szemhéjplasztika előtte-utána képek

Konzultációs időpontfoglalás: 06 (30) 552 0940