Sport a mellműtét után: erre figyelj, hogy ne legyenek komplikációk!

2018. április 27.

Érdekelne a mellműtét, de sokat sportolsz és félsz, hogy mi történik a műtét után? Aggodalomra semmi ok, néhány hét pihenés és némi odafigyelés mellett implantátummal is ugyanúgy sportolhatsz, mint a műtét előtt.

Sok nő szembesül azzal a problémával, hogy mivel rendszeresen sportol - ami ugyan jót tesz az alaknak - az alacsony testzsír százalék miatt az elsősorban zsírszövetekből álló mellek is lefogynak. Ezen könnyen segíthet a mellműtét, hiszen egy implantátum beültetésével a karcsú alak és a nagyobb mellek egyszerre elérhetők. Szerencsére az implantátum beültetése után sem kell lemondani a sportolás öröméről, ugyanúgy lehet mozogni, mint előtte. Közvetlenül a műtét után azonban érdemes néhány dologra odafigyelni a komplikációk elkerülése érdekében.

Mellplasztika után

A műtétet követő két hétben, varratszedésig a fizikai terhelés kifejezetten tilos, hiszen a szervezetnek regenerálódnia, a műtéti hegnek gyógyulnia kell. Ebben az időszakban ügyelni kell arra, hogy ne emelj nehezet, ugyanis ez a seb felszakadását, az implantátum elmozdulását eredményezheti. A sok pihenés mellett azonban javasolt naponta többször is sétálni, ami a kalóriák égetése mellett a vérkeringést is serkenti, ami elősegíti a gyorsabb sebgyógyulást. Fontos, hogy a mozgáshiányt ne kompenzáld szigorú diétával, ugyanis a regenerálódáshoz szervezetünknek szüksége van megfelelő tápanyagokra.

A műtét után három-négy héttel már óvatosan el lehet kezdeni edzeni, arra azonban oda kell figyelni, hogy a mellkast és a karokat ne nagyon erőltesd, vagyis a mellizom-gyakorlatok, futás, úszás továbbra is tiltólistán vannak! Elsősorban alsótestre lehet ilyenkor edzeni: a láb, a fenék és a has erősítését óvatosan elkezdheted.

Az ötödik-hatodik hét után már fokozatosan vissza lehet térni a korábbi edzéstervekhez, karokat, mellkast is erősítheted, és a futás, úszás, lovaglás is jöhet. Nagyon fontos azonban a fokozatosság: először csak kisebb súlyokat használj, és ha fájdalmat érzel, vagy a műtéti heg feszül, adj időt magadnak, és lassíts a tempón. Emellett ajánlott a sportmelltartó használata, ami akár intenzívebb mozgás során is stabilan tartja a melleket.

Azt, hogy mennyire gyors a gyógyulás folyamata, illetve azt, hogy mennyire kell odafigyelni az edzések során, befolyásolja például az implantátum mérete, formája, vagy éppen az, hogy az implantátum az izom alá vagy fölé került (ha izom alá, akkor a mellizom segít az extra súly megtartásában). Mivel a gyógyulási idő egyénenként változik, érdemes folyamatosan konzultálnod a műtétet végző orvossal, illetve a témában jártas edzővel, aki akár egy, a gyógyulást segítő edzésterv összeállításában is segíthet neked.

KONZULTÁCIÓS IDŐPONTÉRT, HÍVJA A 06 (30) 552 0940 TELEFONSZÁMOT